HTML

About

A sportgézán megjelenő magyarfocival foglalkozó sorozat cikkei ezen a blogon kommentelhetők.

Eddig

Friss topikok

Szendrőládon keresi az Inter az új Eto'o-t

2011.10.23. 11:30

Mi is csak a helyszínen szembesültünk vele, de a Borsod megyei Szendrőládra tényleg a BL-győztes olasz Inter segítői jöttek el, hogy fociról tanítsanak a 80 százalékban cigányok lakta településen. Kék-fekete Pirelli-mezben minden gyereknek hatalmas élmény volt rohangálni, de viselkedni saját edzőjük szerint sem tudnak. A három napos edzésprogram után az olaszok úgy tervezik, egyszer visszatérnek majd hozzájuk.

A hivatalos közleményből nagyjából annyit tudtunk meg, hogy az FC International futballcsapatának olasz edzői eljönnek Szendrőládra és ott háromnapos képzést tartanak majd a helyi gyerekeknek. A rettenetesen hosszú, háromórás autózás alatt minden más homályos volt. Minek jönnek Borsodba a Kajmán-szigetekről focizni? Mert hogy a wikipédia szerint ez egy ottani csapat. Miért olaszok? Pisont Pistán kívül volt nekünk valamirevaló cigány játékosunk? Hova parkoljunk a kocsival, hogy megtaláljuk?

A faluba érve aztán szép lassan minden tisztázódik, itt valójában az olasz Internazionale oktat, csak a közleményben elírták a nevüket. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy csak mi képviseljük a médiát.

Szeretet a válasz

Az FC Internazionale és a Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület gyermekprogramjának, az Inter Campusnak második magyarországi projektje Szendrőládon indult. Olasz edzők tanítják focizni a szendrőládi gyerekeket, illetve adják át a tudásukat a helyi edzőknek, biztosítják a futballhoz való felszerelést. A világ 25 országában futó Inter Campus projekt célja nem az utánpótlásnevelés vagy a tehetségkutatás, hanem lehetőség biztosítása gyermekotthonokban élő, vagy szociálisan rászoruló fiúknak és lányoknak sportolásra, csapatszellem építésre, valamint fizikai és lelki fejlődésre.

Szendrőládon nem ez az első felzárkóztató program. A borsodi település az ország (átlagéletkort számítva) legfiatalabb települése, melynek 1800 lakosából közel 1400 fő cigány származású, közel 700 gyermek él a faluban. Ez családonként átlag 5-8 gyermeket jelent.

Az Egyesület reményei szerint az Inter Campus programban résztvevő hatvan gyermek tanulmányi munkájában és magatartásbeli viselkedésében fog fejlődést mutatni. Az Inter mez átadása is ezt a célt szolgálja. Az olasz edzők figyelemmel kisérik a gyerekek folyamatos munkáját és néhány hónap múlva újra visszatérnek Szendrőládra, hogy biztosítsák a program folyamatosságát. Addig is az Egyesület által kiválasztott helyi edzők tartják a rendszeres edzéseket.

Az FC Internazionale és a Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület  2010. májusában indította el az első Inter Campus projectet Budapesten. Azóta a helyi edzők rendszeresen tartanak edzést a budapesti Cseppkő utcai Gyermekotthonban, az Inter Campus program első magyarországi helyszínén.

Erre mondják, hogy felbillent a pálya

Szendrőládon évek óta nincs csapat, nem volt pénzük egy osztályt feljebb lépni, úgyhogy kénytelenek voltak megszűnni. Focipálya, na az még van. Lehet, hogy máshol nem volt hely, de ettől még szemét húzás volt egy domboldalba építeni, bár az kétségtelen, hogy - a térfélcsere miatt - egyformán sújtja mindkét csapatot. Focizás közben lehet hegyet is mászni.

Ferde (Fotó: indexvideó)

Kispad sincsen, de mivel csapat sem, ez valahol érthető is. Az utóbbi időben volt szerencsém durva vécékhez, de ide be sem mertem menni. Ez most nem kritika, csak tapasztalat, igazán az NB I.-ben ciki, ha áll bent a húgy.

Elsőként megpróbálunk beszélgetni kicsit a kapufán tekergő Inter-mezes sráccal, de a kamera nem igazán jön be neki. Annyit megtudunk, hogy az olaszok most ebédelnek, de aztán jön a második edzés. A délelőttiről sok minden nem derül ki, konkrétan annyi, "semmi se" volt. Aztán érkezik a kék-fekete mezes sereg, egyre csak jönnek, jönnek, tetszik nekik a mikrofon, a srác el is tűnik nemsokára, de aztán szerencsére meglesz.

Nem Nike, hanem Nájk

Az eredeti meznek, nadrágnak, sportszárnak láthatóan nagyon örülnek, ennek valószínűleg komoly szerepe volt abban, hogy részt vegyenek az edzésen. Az ugyancsak cigány, volt polgármester-helyettes Lakatos Gábor edző rájuk is parancsol, hogy aki hazaviszi a mezt vagy a labdát, az többet nem jöhet. Egy ilyen szerelés nem olcsó, ha magukkal viszik, félő, hogy nem lesz meg legközelebb. Az Interből csak Ronaldót ismerik, amit mi nem igazán értünk, de aztán kiderül, hogy van egy Ronaldo Christian nevű segítő a milánóiaknál. Végre azt is megtudjuk, hogy a Nike-t azt Nájknak kell mondani, én mindig is zavarban voltam ezzel, már tanultunk valamit.

szendrolad_02.jpg

Az edzésre nyugodtan lehet mondani, hogy totális káoszban kezdődik és úgy is folytatódik. "A romák nem tudnak viselkedni", mondja az edző. Mi még soha nem láttunk ilyen kicsiket ekkora társaságban bármit is csinálni, de Gábor állítása tényleg tökéletesen rímel a 60 fős gyerekcsapatra. A legtöbben közülük amúgy nem fociznak, csak az bolondította be őket, hogy itt vannak az interesek, egyszer majd ők is sztárok lesznek. A focisták általában nem túl bonyolult, de szókimondó lények, van olyan srác, aki ezt már nyolc-kilenc évesen is nagyon érzi. Legalábbis erre utal, amikor egyikük a bemelegítő köröket róva "Szopjál le!" szöveggel köszönti társát. A két nagypályás kör nem könnyű vállalkozás egy nyolcéves gyereknek, csalják is a távot rendesen. Mi is ezt csináltuk a serdülőben, a második körnél már gyakorlatilag mindenki a kezdőkörben futkározott, Pista bá' meg üvöltött, mint a sakál.

Én sehol sem lennék edző, az halálbiztos, de ettől csak jobban tisztelem Gábort. A kétórás tréning alatt ő foglalkozik a kisebb korosztállyal és miközben arról papol, hogy nem kell annyit csevegni, pont emiatt vág rá a vizes flakonnal pár kisebb srác fejére. Ennek már meg is van az eredménye, mert pár másodpercig csönd van. Az egyik milánói szakember - valószínűleg nem találomra - ki is emel két nagyobbat a többiek közül, aztán elmondja nekik, hogy nem feltétlenül kell ám visszaütni. Az ügy előzményeiről sajnos lemaradtunk.

szendrolad_03.jpg

Mit keres a börtöntetkó egy ekkora gyereken? Jó kérdés, de sajnos megválaszolatlan marad. Ennek egyszerű az oka: észrevettük a srácot és a kézfején virító öt pontot, de úgy eltűnt a forgatagban, hogy már nem találtuk meg.

Így szerzik a tehetségetet a nagyvilágból

Hogy a felejthetetlen élmény mellett  milyen hozadéka lesz ennek a háromnapos mókának, ugyancsak megválaszolatlan. Az olaszok valamikor majd visszajönnek, Gáborék addig megpróbálják tartani a frontot, heti két edzéssel, legalább néhány barátságos meccsel. Bár a program célja nem a tehetségek felkutatása, Moratti elnök nyilván nem bánná, ha találnának saját nevelésű játékosokat, akiket meg lehet szerezni, aztán ha minden jól megy, az életben nem hagyják ott a klubot. Az Inter Campus járja a világot, Afrikában is otthonosan mozognak. Újra felvirágozhat a nem is olyan rég szebb napokat is megélt csapat.

Hogy lesz-e új Pisont Pista vagy akár Eto'o a srácok valamelyikéből? Ahhoz sokminden kell még, de viselkedni azt mindenképpen meg kell tanulni.

sportgéza.hu

-->

9 komment

Címkék: videó utánpótlás szendrőlád

A bejegyzés trackback címe:

https://nezocsucs.blog.hu/api/trackback/id/tr313323542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsíragy 2011.10.23. 12:19:06

Hogy tudnának viselkedni a cigány gyerekek, ha a "szüleik" is épp ugyanolyan primitív ősemberek?

hal1fan 2011.10.23. 12:44:41

...a bejegyzés szerzőjének, de másoknak is!

Igen, a Pisont Pistán kívül is volt nekünk más, számottevő cigány játékosunk!

Farkas János volt a becsületes neve. Játszott az 1966-os világbajnokság álom-meccsén is, nem is akárhogy! Meseszép gólt lőtt kapásból, azóta látom, mint etalont, ebben a műfajban. Ő lőtte a negyediket is, az szintén felejthetetlen volt, ámbár azt nem adták meg. A brazilok szerint szabályos volt az is, ők így jegyezték be a krónikáikba.

Amúgy a végeredmény -a fiatalabbak kedvéért-, 3:1 volt, Bene Ferenc és Albert Flórián góljaival.

Farkas oszlopos tagja volt annak a nagy Vasas-nak, amely a hatvanas években Mészöly Gézával a soraiban oktatta a focira a többi magyar klubot, de nyert Dél-amerikában Hexagonál tornát, illetve több bajnokságot is.

Farkas a maga posztján akkoriban Európa egyik legjobb támadója volt. Csak a tények kedvéért...

dex.ion 2011.10.23. 13:03:41

a cigányok éppúgy nem tudnak viselkedni, ahogy az index munkatársai újságot írni. szándékosan nem írtam újságírót, nektek semmi közötök ahhoz, az egy szakma, és nem fér bele a szándékos valótlanság állítása, a kattintásszám növelése érdekében. ahogy a videoban is elhangzik, és ti is leírjátok, "Bár a program célja nem a tehetségek felkutatása," az szöges ellentétben áll a címmel: "Szendrőládon keresi az Inter az új Eto'o-t". ez egyszerű becsapás, hazugság, átverés, átbaszás annak érdekében, h többen olvassák az írásaitokat. nem kellemetlen azzal szembesülni, h annyira nem értetek az íráshoz, h ha nem hazudnátok be vmi szenzációt a címben, akkor a kutya se olvasná? blikk színvonal.

minority 2011.10.23. 13:47:08

@dex.ion: Az egy dolog, hogy valaki mond valamit, az meg egy másik, hogy mi a valóság. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekünk van igazunk, de az, hogy az Inter minden "hátsó szándék" nélkül szociális gondozásba kezd Borsodban, az azért lehet gyanús sztem.

dex.ion 2011.10.23. 14:22:37

@minority: nem kívánok találgatásokba bonyolódni, annyit szerettem volna kifejezni, h ami a cikkben le van írva, az ellentétben áll a cikk címével. szóval minden igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. azt is megjegyezném, h ez az ezredik ilyen szenzációhajhász címadás az indextől, amiről már a cikkben kiderül, h nem is úgy van, ahogy beharangozták, és mint ilyen, már elég sok indulatot vált ki belőlem.

hallari 2011.10.23. 17:04:11

@dex.ion: feleslegesen izgatod magad, kb. minden 2.-3. cikk ilyen, én úgy tapasztalom. Csak magadnak ártasz vele. Én már csak rezignált közönnyel reagálok a nyilvánvaló átverésre, és ha nagyon durva az ellentmondás, már csukom is be az oldalt.

gregibroki 2011.10.24. 08:06:53

Azért elgondolkodtató, hogy miért nincsen több cigány focista. Pedig kiváló kiugrási lehetőség lenne számukra.
Azt vettem észre, hogy jó mozgáskultúrájuk van, ügyesek, szívósak, csak valahogy agyban nincsenek a toppon. Remélem megváltozik a jövőben, mert jó lenne, ha lenne pár roma sportpéldakép.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.24. 10:31:03

igazatok van. a fasz kivan már a hatásvadász címekkel. bazd itt minden nap jön egy "minden idők legnagyobb gólja"... hányás...

DoctorMorreau 2011.10.24. 19:33:08

Szerintem kifejezetten jó lett az írás és a videó is.
Engem is idegesítenek ezek a hatásvadász címek, rendkívül erkölcsetelennek tartom. A cikk megírásának ötlete ettől még jó.
Jobb lett volna talán, ha a gyerekekkel több interjú készül, mert óriásiakat lehet röhögni ezeken, meg tapasztalatot szerezni... Az csúcs volt, amikor a kisrác mondja az elején: "Aki nem tud focizni, az meg lekoccoltatik." :D

Amúgy lehet tudni, hogy mi alátett zenének a címe és az előadója?
Valami roma pop-zenekar?
süti beállítások módosítása