Nem túl hálás feladat egy olyan bajnokiról írni, amin az égvilágon nem történt semmi, de úgy semmi, hogy egy árva kapufát leszámítva legfeljebb Somalia súlyos sérülése jut hirtelen eszünkbe az egész 90 percből. A Fradi-Honvédon pontosan ez volt a helyzet, az első félidőben a Honvéd, a másodikban Détáriék nem csináltak semmit, illetve nem semmit, mert próbálkoztak, de szépen, fokozatosan lesüllyedtek a Honvéd szintjére. Igazságos a 0-0.

Mint azt már az NB I.-ben megszokhattuk, a pályán kívül sokkal izgalmasabb volt az élet. Volt például egymással verekedő Fradi-tábor, ihatatlan csapolt sör, négerező Honvéd-drukkerek és a metrón átöltöző zöld-fehér ultrák is. 

Négy pohár szotyi, két pohár tökmag: ezer forint

Mivel ezen két kellék nélkül tisztességes drukker nem lép be futballszentélybe, és mivel mi tiszteljük a hagyományokat, így a vasárnap esti meccsre kilátogató 7000 másik ember nagy részéhez hasonlóan ugyanúgy felszerelkeztünk mindenféle rágható és kópködhető magvakkal. A rutinosabbak már otthon, a sarki kisboltban beszerzik az árut, mi azonban amatőrök voltunk, és egyszerűen elfelejtettük. Minden árusra kiterjedő kutatást nem végeztünk ugyan, de az Üllői úton, egy tetszőleges kempingasztalnál ezer, azaz ezer forintba került négy felespohárnyi szotyi és két felespohárnyi tökmag. Az is lehet, hogy átvertek, de legalább kaptunk ajándékba pár szemet.

A pillanatokon belül teljesen addiktívvá nemesülő rágcsálásunk részben kárpótolt minket a bárminemű objektív mércével nézve is rettenetesen rossz meccsnek minősülő városi rangadó alatt. Sőt, ár/minőség viszonyban még jól is jöttünk ki, mert ez bizony életünk egyik legjobb tökmagja volt, haza is vittük a maradékot, pedig stadionból azt nem szokás. Sört viszont egyáltalán nem kellett volna vennünk a felüljáró oldalán lévő korzón található büféből. A sopronis pohárba töltött, sörnek nevezett valami olyan rossz volt, hogy ezzel az erővel a piszoárba is belekortyolhattunk volna. A társaság tájékozottabb fele szerint egyébként technikailag kivitelezhetetlen a csapolt sört vizezni, de a másik fele szerint meg az kizárt, hogy ezt a löttyöt nem turbózták fel pofátlan szinten. Vagy lehet - és talán ez a legvalószínűbb - a csapológép nem állt a helyzet magaslatán és/vagy egyszerűen koszos volt belülről.

Amikor a kispestiek huhognak

Bármilyen mélyen is van most a Fradi, a vendégszektorban parádézó Honvéd-szimpatizánsok számából és lelkesedéséből ítélve még ma is hatalmas presztízs az Üllői úton játszani. Ilyenkor mindkét tábor kitesz magáért, sokszor úgy érezni, ők jóval komolyabban veszik az egészet, mint a pályán szaladgáló játékosok. Végig megy a felelgetés, a „Parasztok, nincsen hangotok!" kedvenc is előkerül, ráadásul pont a vendégektől. Ez azért bátorság a tényleg félelmetes - és ha egyszerre robban, akkor átütő erejű - Fradi-táborral szemben. Amikor a szomáliai-norvég Abdihoz kerül a labda, huhog is a kispesti szektor, ami azért vicces, mert pont a Honvéd alkalmazta az utóbbi években a legtöbb fekete játékost itthon.

A meccs békésen csordogál, helyzetek nincsenek, csak egy-egy dühítő figyelmetlenség, vagy hiba után alakul ki olyan szituáció, amit talán be lehet vágni a mérkőzést összefoglaló videókba. Egyetlen komolyabb gólszerzési lehetőség alakul ki összesen, az is még a legelején. Az egyik kispesti védő a saját ötösén felemelkedve érthetetlen okból lefejeli a labdát épp a berobbanó Somalia lábára, aki nagy meglepetésében csak a kapufát tudja eltaláni. Mivel a pályán történő események nem kötik le a szurkolókat, így van idejük egymással és minden mással foglalkozni. A hazaiaknál néhány belső konfliktus, és a hozzá tartozó rendezői fellépés múlatja az időt, a vendégek pedig bármikor képesek lekötni magukat a Fradi edzőjének, Détári "Döme" Lajosnak a szidalmazásával.

A Honvéd legendája, az utolsó kispesti világsztár ugyanis tavaly ősz óta a nagy ellenfél, a Ferencváros mestere. Détári azonban nem először bújt zöldbe élete során. Nagyjából húsz évvel ezelőtt, külföldi légióskodását megszakítva, egyszer már játszott fél évet a Fradiban, és visszavonulása óta is őket erősíti az öregfiúk bajnokságban. A honvédosok azonban nem ezt, hanem az elmúlt hónapokban adott nyilatkozatait kérték rajta számon, amelyek között találni olyan is, amelyet akár úgy is lehetett olvasni, hogy Döme - saját bevallása szerint - világ életében fradista volt.

Csattan a bilincs?

Az utóbbi időben belehúzni látszanak a különböző nyomozószervek, hogy végre felgöngyölítsék a magyar bajnokságok legváltozatosabb szintjein jelen lévő fogadási csalásos ügyeket. Lassan több tucat nevet tartalmaz az előállítottak, előzetesbe helyezettek, vagy csak a szimplán kihalgatottak köre, de a lelátókat mindez még mindig nem nyugtatja meg. A szurkoló ugyanis okosabbnak, tájékozottabnak hiszi magát mindenkinél, és bár lehet, igaza van, őt mégsem terheli a bizonyítási eljárások szigorú követelményrendszere. Vagyis bármikor kimehet egy stadionba, és nyugodtan csalózhat, akár tömegesen, rigmusokba szedett verzéken keresztül is. A kispestiek az első tavaszi fordulóban lejátszott Vasas elleni meccsükön egyszer már szóvá tették a klubjukon esett vélt sérelmeiket egy korábbi játékosuk felé, és most, az Üllői úton egy még merészebbet húzva, mindjárt az ellenfél edzőjének, Détári Lajosnak estek neki. Az ilyen, és hasonló megnyilvánulások sajnos mindaddig tartanak majd, amíg valóban pont nem kerül az évek óta húzódó bundabotrány végére. Feltéve, ha egyszer egyáltalán pont kerülhet oda.

Rossz volt a mérkőzés, kár lenne tagadni, így bőven volt időnk elmélázni a körítésen. 1916 óta, vagyis lassan száz éve rendszeresen megmérkőzik ez a két csapat, volt, hogy találkozójuk európai szinten is eseményméretet öltött (öltött volna, ha nincs az a fránya vasfüggöny), legendák sorát vonultatták fel, bajnoki címért küzdöttek. Ezzel szemben a jelen jóval sivárabb. Az egykor modernnek számító Üllői úti létesítmény omladozik, rossz állapotban van, a gyepszőnyeg erősen viseltes, a pályára lépő játékosok többségére néhány éven belül senki sem fog emlékezni, a Fradi a középmezőnyben, a Honvéd pedig a harmadik-negyedik helyen szeretne végezni. Csak a szurkolók tettek ki magukért, pont azok, akik miatt ezt az egész magyar labdarúgást még érdemes csinálni, és akiket ott szívat a mindenkori hatalom, ahol éppen fogást talál rajta, vagy ha nem, akkor kitalál magától mindenféle indokokat. Minden tiszteletünk az ezerfejű cézáré.

Egy órával a lefújás után hagyjuk el a stadion környékét. Néhol még fel-feltűnnek zöld-fehérbe öltözött, bánatosan sörözgető szurkokók, de amúgy minden csendes. A metrón két srác indul el velünk együtt a Határ út felé, hogy még a Pöttyös utcánál kapcsoljanak, nem feltétlen biztonságos számukra, ha a lelátón viselt ruházatukban jönnek majd fel az aluljáróból - Kispesten. Gyorsan ruhát váltanak, leszállnak, mi pedig elveszítjük őket szem elől.

sportgeza.hu
fotó: 1909foto.hu